Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Need for Speed: The Run teszt

2011.12.30

Need for Speed: The Run

Már nagyon vártam ezt a játékot pedig nem vagyok nagy NFS rajongó. Bár még régebben a Playstation 2 konzolomon nagyon sokat játszottam a Most Wanted nevű résszel. Az volt aztán a játék! Teljesen egyedire szabhattuk az autónkat, szintet léphettünk, bounty pontokat szerezhettünk rendőrök lerázásával. Na a lényeg a lényeg nagyon tetszett, de nem írok többet róla mivel most a The Run-t tesztelem. Vajon sikerült felülmúlnia azt a részt? Olvassatok tovább, hogy megtudjátok!
nfs.jpg

A történetet egy mondatban le tudom írni: A főhősünk, Jack sok pénzzel tartozik egy bandának és csak úgy tudja összekaparni, ha megnyer egy nagyon hosszú versenyt ami San Fransisco-tól egészen New York-ig tart. A játékba akkor csöppenünk bele amikor ez a bűnszövetkezet éppen rizsszem méretűre akar összenyomni minket egy autópréselőben. Természetesen kiszabadulunk miután szorgosan elkezdtük nyomkodni a képernyőn felvillanó gombokat és egy kocsiba ülve elhajtunk de persze a többiek rögtön észrevesznek és elkezdenek üldözni. Elmenekülünk és találkozunk egy csajjal, aki értesít minket a versenyről.

Kezdésnél 3 autó közül választhatunk, de szintlépéssel több is meg fog nyílni út közben. Ilyenkor úgy cserélhetünk autót, hogy lehajtunk egy benzinkúthoz. Ezt én elég nagy baromságnak tartom. Igazán kitalálhattak volna valami jobb helyet, mert most minden benzinkútnál van Lamborghini? Nem tetszik az sem, hogy nincs az a szabadság, mint a Most Wanted-ben. A járgányunknak csak a színét változtathatjuk meg. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kevés kocsi van. Teljesen lineáris a játék és csak 2-3 óráig köt le minket (ha addig nem dobjuk el a controllert)mert aztán vége. Na írok magáról a versenyről.
nfsd.jpg

Ha már a versenynél tartunk sok mindent fontos megjegyezni. Először is az ellenfeleket szinte lehetetlen kilökni az útról és ha üldöz a rendőrség mindig csak minket támad. A többi versenyzőre rá sem hederít. Most már itt is jelen van az idő visszatekerhetősége, ezzel sosem volt túl nagy gond de ezt is nagyon elrontották. Én személy szerint az a típus vagyok aki nagyon szeret farolgatni a kanyarokban, de itt szörnyű! Ha csak a csomagtartóm kis része is kilóg az útról, a játék automatikusan visszatekeri az időt. Ez nagyon idegesítő és sok helyen írtó nehéz lesz tőle a játék. És ha nehéz a játék, akkor ugye vesztünk és a pályának újra kell töltődnie. Ez egyáltalán nem baj, de itt legalább 45 másodpercig tölt a pálya ami nagyon idegesítő.

A The Run-ban viszont vannak jó ötletek is, például amikor egy lavina törmelékeit kell kikerülnünk és az alagutak teteje berepedezik és beszivárog a hó. Ha már a pozitívumoknál tartunk fontos megemlíteni, hogy a Frostbite 2 motor nagyon jól muzsikál, szép a grafika. Ám ezzel le is zárult a jó dolgok felsorolása. Jöjjön az összegzés.
nfsg.jpgA Need for Speed legújabb része számomra nagyon nagy csalódást okozott. A játék közepe (!) felé már kezd unalmassá válni és szinte semelyik részére nem mondhatok jó dolgot. Egyedül a grafika a jó, de ez így egyedül semmit sem számít.

58%                                                                                            Armax

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

I recommend this website if you are looking for pre-construction condos in Toronto: http://www.condoprojects.ca/

(DavidEmago, 2017.04.28 10:44)

All Toronto condo projects are here: http://www.condoprojects.ca/

Как достали такие продавцы

(Kavelwar, 2017.03.15 13:16)

Купил 4 года назад по одной вечной ссылке на сайте http://menetie.ru/ и http://housemilan.ru/ - спустя 4 года что я вижу: первый сайт вообще прекратил свое существование, вместо сайта где покупалась ссылка появился каталог говнорефератов. Второй сайт работает как и работал, но вечная ссылка снята. Не рекомендую никому иметь дело с владельцами этих сайтов.

Бывают же такие люди

(Gentov, 2017.02.28 17:39)

Админ сайта http://prosmibank.ru/ идиот!

Flecken entfernen leicht gemacht

(FrancisHap, 2017.01.21 18:40)

Hi, interesting website here. I have been reading here for quite a while, but now I just registered to say hi.

Perhaps you want to check out my stain removal website, I would appreciate your visit.

Francis

http://www.flecken-entfernen.net/rostflecken-entfernen/ - Rostflecken

blanket

(JasonCoapy, 2017.01.20 09:18)

block ended this online casino where you can collect legitimate notes with the avoid of this lightPlaying casino games

wp pro real estate 2 wordpress theme download

(QuentinNaila, 2017.01.17 22:05)

this is the apropriate page to publish my article. So if i'm wrong then delete this article - Xbox360 Game-Tesztek - Tesztek - Tesztek - Need for Speed: The Run teszt.

This is a comprehensive essential guide to WordPress security written in a light style, which converts learning a really serious topic to an enjoyable read. It is packed with copy-paste solutions to security to suit all levels of security know-how. Just as WordPress is used by a broad spectrum of website owners, with varying degrees of security know-how, so WordPress 3 Ultimate Security is written to be understood by security novices and web professionals alike. real estate wordpress theme best Published in March 2014, Smashing WordPress is about as up-to-date as you’re going to get in the realm of books. As the title suggests, this selection goes beyond the blog to provide information for building any kind of site with WordPress — not just blogs. Types of sites it covers include e-commerce, photo galleries, forums, and business sites. It has everything you need to know to build a site from scratch and even build a plugin to extend functionality. wordpress theme screenshot size

Luster Main – is a real estate wordpress themes idx example of Luster WordPress Theme in a simple and pretty design style. That demo shows the power of Luster Theme. It have lots of options and page examples. Check the demo by clicking the image. Real estate wordpress theme responsive. wordpress theme store You can change the visual Theme Skins using Theme Options panel for wordpress theme real estate idx. You can paste your custom color and change the color scheme on all the site idx broker platinum wordpress theme. You can upload a custom background (color, image, pattern). Wordpress themes with idx integration. You can change the fonts (select from 600+ Google Fonts). Wordpress theme with idx integration. With Luster Theme you can do everything you want. Wordpress theme with idx. wordpress theme settings page

Check - real estate wordpress themes free
real estate wordpress theme free download

igaz

(Darinka, 2013.02.01 13:58)

Teljesen egyet értek ezzel a véleménnyel amit írtál! Borzalmas ez a játék!

akác.1utca

(hanko tibi, 2012.01.20 14:43)

hahahahahahahaahhhha

nem értem

(senti, 2012.01.04 16:00)

Én nem értem ha nem tetszik ahogy tesztelik a játékokat mért olvassátok?!?!

ennek

(--, 2012.01.02 18:35)

a the run-t közelsem 3évig fejlesztették ugyanis a2010- 2011-es évben 3 nfs is megjelent de m1 ez is bizonyitja a hozzánemértést

Re: ennek

(Bocitej, 2012.01.03 19:37)

Nem tudom mi a neved de az ,, ennek '' nevű hozzászólót szeretném felvilágosítani arról, hogy a Black Box az Undercover című rész óta fejleszti a The Run-t.

Ezekről az infókról itt tudhatsz meg többet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Need_for_Speed:_The_Run

Végső szóként elszeretném mondani, hogy már nagyon unom ezt a témát és nem szeretnék erről többet vitázni.

Armax

(Armax, 2012.01.03 14:14)

Én inkább az kérdezném tőletek, miért nem örültök inkább annak, hogy van egy ilyen jó autós játékotok? Játszatok vele ha tetszik. Én csak másokat figyelmeztetek, hogyha nem rajongók ne vegyék meg. És amúgy is, ki kényszerít titeket arra, hogy olvassátok az oldalt? Ja, ha már ott tartunk, hogy ki lehet szállni a kocsiból. Semmi fejlődést nem jelent. Nem lehet kiszállni a kocsiból! Csak egy scriptelt videó közben kell a fel-felvillanó gombokat lenyomni. Ez gyerekes! dvjndjn úgy látszik te nem értesz a teszteléshez. Többet nem szólok hozzá ehhez.

boci

(peti123, 2012.01.02 18:37)

de amúgy is miért minden tesztet ez az armax ír sokkal jobb a többi

Válasz

(Bocitej, 2012.01.01 12:34)

Sziasztok. Nem akarok veszekedni senkivel, de mondjátok meg őszintén mi az, hogy a NFS The Run a legjobb autós játék? Ebben az évben több autós játék is jelent meg, amelyek közül a The Run az egyik leggyengébb. A The Run-t pl. 3 évig fejlesztették és adott egy 2 órás kampányt. Az évben jelent meg a Forza 4, a Dirt 3 és a Driver: San Francisco. Ezek jóval felülmúlták a NFS the Run játékot. Ha neked pl. tetszik az legyen a te saját véleményed, de akkor is ez a játék nagyon gyengére sikerült, bárki, bármit mond.

dvjndjn

(csicskaazoldal, 2012.01.01 00:18)

-pl. az egyik legizgalmassab need for speed
-nagy változás a többi need for speed-del szemben(pl ezalatt azt értem hogy ki lehet szállni a kocsiból)
-ezt nem egy fps-hez kell hasonlítani (vagy a ku* jó Raymanhez) hanem egy versenyzős játékhoz amik közt a need for speed a legjobb

Armax

(Armax, 2011.12.31 23:48)

Tesztelésnél nem lehetünk elfogultak. Bocitejnek az egyik kedvenc játéka volt a Transformers Dark of The Moon. És mennyit adott rá? 55%-ot. Neki nagyon tetszett de elismerte, hogy ha nem rajongó a játékos akkor nagyon rossz a game.

Armax

(Armax, 2011.12.31 23:45)

Nem mondtam hogy rossz hangulatú és azt sem, hogy csúnyák a tájak. De képzeld csak el, ha minden játék azért lenne jó, mert szép a grafikája. Miért érne ez többet 80-nál? Kérlek írd le a véleményedet, örömmel meghallgatom, de csicskázás nélkül. Teljesen elfogadható lenne a hozzászólásod, ha a szar szót mondjuk a rosszal fejezted volna ki. Azért köszönöm a kritikát, de kérlek sorold fel, miért érne a játék több mint 80 pontot.

armax

(csiscskaazoldal, 2011.12.31 20:40)

véleményem szerint ez a játék szép jo hangulatu es gyönyörűek a tájak. sokkal tobbeterdemel mint 58 pont min 80 .szar kritika...

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96